XIX. Bajai Nemzetközi judo edzőtábor (2015. augusztus 10-14.)

XIX. Bajai Nemzetközi táborban vettünk részt 17 fővel 2015. augusztus 10 és 14 között. A szállásunk a korszerű Eötvös József Főiskola Beszédes József Kollégiumában volt, az erkélyünk a Sugovicára nézett.

A napi program reggel 6:30-7:30 futóedzéssel kezdődött a Súgó parton, majd a reggelit edzés követett. Az edzéseket két csoportra osztották a nagy létszám miatt: az I. csoportban a fiatalabbak, míg a II. csoportban az idősebbek gyakorolhattak. Ebéd után délután ismét edzés következett.

Az edzőtábor színét emelte, hogy ott volt a Magyar felnőtt és junior válogatott, valamint a chilei válogatott mellett egyiptomiak, oroszok és természetesen a környező országok versenyzői is jelen voltak, összesen 45 klub 600 judokája képviselte magát. A tábor idején forrósággal kellett együtt edzeni, ami nagyon fárasztó volt, de mindenki hősiesen kitartott.

A edzések közötti szabadidőt kihasználtuk: sárkányhajóztunk, várost néztünk egy jó fagyalt mellett. Esténkén a gyerekek játszottak, mi ismerkedtünk, barátkoztunk az edzőkollégákkal.

Csütörtök este Bajai Judo Club megvendégelte finom pörkölttel az edzőtáborban tevékenykedő edzőket, ami a vacsora után egy jó hangulatú beszélgetésekbe csapott át.

Köszönjük a Bajai Judo Clubnak az edzőtábort, mert nagyon színvonalas volt.

Képgaléria

Kategóriák

  • Edzőtábor

Címkék

  • Baja

Akik ott voltak