I. Homokmégyi Judo Edzőtábor (2016. július 25-30.)
Az edzőtábor központja a jól bevált homokmégyi sportcsarnok volt, itt naponta két edzés keretében alkalmuk volt judokáknak sok nagewaza (dobástechnikát) és newaza (földharctechnikát ) technikákat elsajátítani több mestertől. Így például Csihi János 6. danos világ- és Európa-bajnoktól, Kovács Balázs 4. danos világbajnoki 5. helyezettől, az angol származású Smith Leonard Lionel III. danos világkupa bronzérmesétől, Nagybata Mihály 2. danos Európa- bajnok mórahalmi vezetőedzőtől, Markó Ferenc és Fekete Attila I. danos mesterektől, valamint Ambrus Attilától.
Az edzések közt és után alkalmunk nyílott megismertetni Homokmégy községünket vendégeinkkel a baráti judo kluboknak a mórahalmiaknak, kiskörősieknek, hartaiaknak, valamint kalocsai birkózóknak.
A homokmégyi Székes tó fürdési lehetőséget adott nekünk, amit ki is használtunk. A faluban tájékozódó futást is rendeztünk feladatpontokkal. Megkóstoltuk a Kárpi sajtház finomabbnál - finomabb sajtjait, majd a sármégyi templom ásatásán is megjelentünk.
Kalocsán múzeumokban is voltunk és meglátogattuk a Kalocsai Porcelán Manufaktúrát is. Az egyik esti edzés után, a Szelídi tó vizében is sikerült megmártózni.
A csütörtöki ebéd utáni kis sziesztát követően, Vargáné Győri Krisztina megmozgatta meg a táborozókat egy kis vetélkedővel.
A tábor utolsó estéjén búcsúestet tartottunk, ahol Nyírő Gáborral íjászkodni lehetett. A Sereg György által készített finom vadpörkölttel vendégeltük meg a barátainkat, amit éjszakába nyúló beszélgetés és táncos est követett.
30-án reggel rendhagyó zenés edzés, majd pakolás és ebéd után hazautaztak a barátaink a homokmégyi judosokkal együtt. Összegezve: egy nagyon jó hangulatú, valamint tanulságos, felejthetetlen edzőtábort hoztunk össze.
Nagyon szépen köszönjük mindazoknak, akik a judo tábor létrejöttében, menetelében és kivitelezésében segítettek.
Képgaléria

Kategóriák
- Edzőtábor
Címkék
- Homokmégy
- Edzőtábor
- Csihi János
- Kovács Balázs
- Smith Leonard Lionel
- Nagybata Mihály
- Markó Ferenc
- Fekete Attila
- Ambrus Attila